2015.11.20-án nekifutottunk egy utolsó esélyt látva a Kenese-Keszthely távon egytestű hajóval futott időrekord megdöntésének, mely 8 éve várat magára. Kezd bele a történések mesélésébe Varga Lajos, a 2015. november 20-án megdöntött Keszthely-Kenese távon teljesített időrekord verseny új csúcstartó egytestű hajójának, a Nelson Flottalízingnek a kormányosa, és a legénység egyik tagja, másod kormányosa Rauscenberger Miklós.
2013-ban már elindultak egy héten belül kétszer, akkor sajnos nem sikerült, de voltak bíztató jelek. Azóta sok víz lefolyt a Sión, Lajos egy új, a Flaar által tervezett és fejlesztett 26 lábas hajóval és a Quantum által erre fejlesztett vitorlázattal, töretlen eltökéltséggel hajszolta a rekordot.
Lajos: A Keszthely Kenese vagy Kenese Keszthely rekordot 1921 óta futják. A katamarános éra óta több katamarán is megdöntötte a Majthényi Szabolcs kormányozta Fantomasso 2007-es rekordját a 3h 41percet. Jelenleg az abszolút rekordot az RSM DTM katamarán tartja 1h 57 perces, 2014-ben futott idővel. Az MVSZ 2015-ben készül új kiírást és eljárásrendet kialakítani a Rekord nyilvántartásához, ahol ésszerűen szétválasztásra kerülhet az egytestű és többtestű hajók által futott rekord nyilvántartása. A Nelson Flottalízing nyilvánvaló célja csak az egytestű rekord meghaladása lehetett.
Miklós: Körülbelül két hete kaptam egy telefonhívást Lajostól, hogy november 14-én, szombaton menni kellene, mert jó szél mutatkozik. Most is szeretné, ha mennék, nem csak a korábbi közös próbálkozások okán, hanem mert a vitorlák fejlesztésében aktívan részt vettem. Nem volt kérdés, hogy szívesen megyek, hiszen a hajóban és a csapatban is éreztem a potenciált.
Aki ismeri Lajost, tudja, hogy nem viccel, azaz napjában többször nézte az előrejelzéseket, beszélt a meteorológussal, a vízimentőkkel, a BYC-el és velem is.
Sajnos, ahogy közeledett november 14., látszott, hogy az ígért szél nem jön meg, tolódik vasárnapra, és gyengül is, így szerdára halasztottuk a következő menet időpontját. Ez sajnos megint elmaradt, mert a szél mást gondolt, mint mi.
A meteo már emlegette a telet erre a hétvégére, így nekünk is szorult a hurok, dönteni kellett, mi legyen, nekivágunk, vagy marad a kísérlet a következő évre, amit természetesen ekkor már nagyon nem akartunk!
Lajos: Úgy tűnt az időjárás nem támogatja az ötletet. A reményteli előrejelzések sorra délibábként tűntek el a monitorról. Hol Kenese, hol Keszthely látszott alkalmas rajthelynek. Végül 18-án az addig délebbre jelzett délnyugati szél felkúszott egyre több modellen a Balaton vonalára. Horváth Ákos meteorológus először péntek du 4 óra körüli, majd péntek délelőtt már 19.30- 20.00 közötti leterjedő délnyugati szelet jelzett, ami a rajt időpontját figyelembe véve, 19h 50perc, tűpontosnak bizonyult. Az indulási időpont azt is jelentette, hogy a napszemüvegre csak akkor lenne szükség, ha még sötétebben szeretnénk látni a Balatont, mint amilyen lesz.
Miklós: November 18-án merült fel először az éjszakai menet lehetősége is, egy 25-40 csomós délnyugatiban. Jeleztem Lajosnak, 40 csomó nappal is meleg, nemhogy éjszaka, szóval menjünk! Egy valamit kértem, hogy legyen profi kíséret, az se baj, ha vízen motorossal jönnek, és van a nevükben VMSZ.
Így alakult, hogy a hajót Lajos és Scharf Máté a VMSZ Rupert motorosával péntek reggel elvontatták Keszthelyre. Ekkor még volt egy ici-pici esélye a nappali menetnek. Mi (Pécsváradi Ákos és én) autóval mentünk Keszthelyre, 11 órára. Amikor megérkeztünk, látszott, hogy nem nagyon lesz nappali menet, ugyanis totál flaute fogadott minket.
Semmi gond, várunk! Irány a Keszthely Yacht Kikötő étterme, ahol előbb ettünk, majd ittunk, majd elkezdődött a meteorológiai oldalak bújása, közben pedig egyeztetés, a vízimentő srácokkal, akik az út során a biztonságunkra figyelnek majd és kísérnek minket.
Közben elkezdtük összerakni a hajót is, ismerkedni a kötelekkel, a szerelvények elhelyezkedésével, megbeszéltük a manővereket, az indulást, az érkezést, és azt hogy nincs mese, ezt a rekordot ma meg kell dönteni!
Lajos: A Snewisport, Kopasz Balázsnak köszönhetően ellátott bennünket GPS jeladóval így menetünk láthatóvá vált elvetemült vitorlás barátaink számára, akik szerint persze mi nem vagyunk normálisak. Summa summarum, azért sokakat mozgatott őrültségünk és izgatottan nézték a közvetítést, a befutónál pedig egy kisebb szurkolócspat is meglepett minket.
Miklós: 16:00 óra után, sötétben húztuk át a hajót a keszthelyi mólóra, arra az esetre, ha a szél előbb megérkezne. De nem jött… Várakozással teli percek, félórák jöttek, ami gyakorlatilag az előrejelzési oldalak folyamatos elemzését jelentette és egyben a taktika folyamatos változtatását is. Végül az egy reff és fockos elindulás mellett döntöttünk, majd amint már megyünk, kitekerjük a reachert, és azzal haladunk el Györökig.
Fél 7 felé elkezdtek mozogni a fák elszáradt levelei, amit egyértelműen jó jelnek fogtunk fel, annál is inkább, mivel már nem keleti lengedezett, hanem a várt délnyugati. Gyors evés, a szerelés igazítása és a terv fixálása után Lajos elindult a hajó felé azzal, hogy 10 perc múlva kövessük és utána 5 perccel Máté – aki megnyerte a futó ember szerepét – legyen a vasútállomáson.
Így is lett. Ekkor már érezhetően friss szél fújt a keszthelyi mólón, elkezdtük hát a hajó előkészítését a rajtra (kikötőkötelek kézben, nagyvitorla felhúzva, fock is felhúzásra készen). Már minden készen állt, tudtuk, hogy a pecsételés is megvolt, izgatottan vártuk, mikor tűnik fel a futó a sötétben.
Életem leghosszabb 2,5 perce volt, de végre megérkezett Máté, hajó ellök, vitorla fel, veretés indul. Máté a nagy sprint után hajóba ugrott, közölte 19:49-kor pecsételtek a vasútállomáson, hajrá!
Mivel Lajos jobban ismeri a hajót és indulás után gyorsan kellett „gépészkedni”, megkaparintottam a kormányt, és a már kitekert reacherrel, az egyre vadabb szélben elindultunk a györöki csücsök felé. Eszméletlen élmény volt! Újra 470-esben ültem, a hajó nagyon kezesen reagált minden kormánymozdulatra, a pöffökben eszméletlen gyorsulásokat produkálva hamar elértük a 13-17csomós sebességet.
Itt kell megemlíteni, hogy a hajón milyen, a teljesítmény növelését szolgáló berendezések vannak. Először is a dönthető tőkesúly, ami 50 fokban kibillenthető a függőlegestől. Van két swert az árboc vonalában, ami főleg éles menetben hasznos, amikor a kiel kibillentése miatt kevés a laterál felület. És végül az aduász, a DSS. Én azt hiszem, ennek az eszköznek nagyon sokat köszönhetünk. 35 csomóban olyan biztosan lehetett vele gennakerezni, mintha 10 csomós szél lenne.
Lajos: A DSS-ről : A Dinamic Stability System egy nem túl régi innováció a vitorlázásban. A vízszintesen kitolható szárnyprofilú lap segíti az egytestű hajó visszatérítő nyomatékának növelését és emelőhatásával csökkenti a nedvesített felületet is. 100 lábas Maxin és IMOCA 60-ason is alkalmazzák. A Balatonon a Flaar26RR az első fecske, és erre nagyon büszkék vagyunk!
Miklós: A szél erősödése miatt sajnos nem tudtunk a györöki csücsök fölé menni, ezért úgy döntöttünk, hogy eltekerjük a reachert, és fockkal élesebben megyünk 300 métert. A szél velünk volt, mert erősödött, így sebességet alig vesztettünk. Miután kiértünk, azonnal felrántottuk a nagy gennakert, és elindult a veretés. Ekkor már nem én kormányoztam, a nagyvitorla shottját kellett kezelnem. A már említett DSS-nek köszönhetően, a hajó hátulján, nem az oldalán kellett ülnöm, így remekül láttam mindent. A Szigligeti-öbölben a szél immár stabilan 30 csomó körül fújt, szerencsére a várt irányból, így a gennakerrel kényelmesen tudtunk menni hossztengelyben. Ahogy távolodtunk a Keszthelyi-öböltől, megérkeztek a hullámok is. A hajó orra folyamatosan vágta szét az utolért hullámokat, hol a víz alatt volt, hol kétoldalt szökőkútszerűen 1-1,5m magasra csapta szét a vizet.
Mindezt sötétben! Félelmetes volt!
Lajos: A Szigligeti öblön keresztül úgy indultunk meg, hogy a szó bennünk akadt és a kétoldali vízfüggönyben szépen kiálló hajóorral verettünk valószínűtlen tempóban. A sebességmérő 21.8 csomós sebességet is mutatott. A szélmérőnek ne higgyünk, mert 38 csomó is látszott rajta. A technikai megjegyzéseken kívül elsőként Scharf Máté szólalt meg, aki a lékocsi hídon hátul ülve közölte: Megástuk a saját sírunkat. Rausch Miki javasolta, hogy negatív megjegyzését felejtse el gyorsan.
Miklós: Badacsonyig – amit röpke 50 perc alatt el is értünk – nagyjából mindenki megszokta a tempót és a körülményeket, és az adrenalin szint is normális közelébe csökkent. Badacsony után, egy szerencsétlen hullámkombináció és ennek nem megfelelő lereagálása miatt, a hajó orra kb. 2m mélyen beleállt az előtte tornyosuló hullámba, lelassult, és felélesedve kitört, és feldőltünk. Gennaker lobog, nagyvitorla kiengedve, a hajó az oldalán feküdt. Szerencsére mindenki észnél volt, így senki nem esett a vízbe, ezzel megmaradt az esély a továbbhaladásra, már csak valahogy le kellett ejteni. Gyors utasítások, alba elenged, gennaker shottal egyetemben, majd a megfelelő pillanatban határozott ejtéssel a hajó felállt, és elindult. Gyorsan történt minden. A csapat profizmusát, lélekjelenlétét mutatja, hogy azonnal álló gennakerrel rohantunk tovább a rekord felé. Miután mindenki megnyugodott, átbeszéltük röviden mi volt a gond és tanulva a hibából mentünk tovább.
Lajos: A feszültség innentől jelentősen csökkent bennünk, csak Tihanynál pörögtünk fel újra. Tihany előtt éreztem, hogy a hullámvölgyek kezdik megfogni a hajót és már nem tudjuk könnyen áttörni a hullámokat. Ejtéssel próbáltam további mélységet szerezni, hogy a genakker levételét elkerüljük. Rausch jelezte, hogy ez nem Regina és élesebben menjünk. Bízva rutinjában és az előre megbeszéltekben ismét kormányoscsere következett. A hullámokra intenzíven kormányozva, Máté kemény grósz pumpálásával gyönyörű élesedéseket és ejtéseket mutatott be Miki. Zajlott a kormányoslecke haladóknak, és haladtunk is. Pécsváradi Ákosról ideje megemlíteni, hogy leszögelte magát az éppen aktuális luvcsörlő mellé és szinte észrevétlenül, komoly koncentrációval, szépen trimmelte az éppen elől fennlevő szövetdarabot, emellett rezzenéstelenül tűrte a kormányosok időnként túlfutó adrenalinszintjét és sporttársi kommunikációját. Ezt a pozíciót csak háromszor hagyta el, aminek egyszerű oka éppen aktuális esésünk volt. Ezek közül az elsőben szenvedtük el egyetlen technikai sérülésünket, Ákossal ketten szépen letörtük a luvkorlátot, a dynema kötél azért megtartott.
Miklós: Tihanyt alig kevesebb, mint 2 óra alatt elértük el, úgy is, hogy kétszer még felszaladt a hajó, de időt alig vesztettünk, mert szinte azonnal le is tudtunk ejteni, és tovább robogni.
Ezek optimizmussal töltöttek el bennünket, de tudtuk, nem lehet lazítani, mert egy másodperc kihagyás is nagyon komoly következményekkel járhat.
Közben az előzetes megbeszélésnek megfelelően rotáltuk a csapatot, azaz a kormányosi poszton Lajos és én osztoztunk, míg a grószshottot hol Máté, hol Lajos, hol én kezeltem.
Tihanyhoz közeledve a már megszokott kísérőtávolságot elhagyva a Rupert, felkapcsolt reflektorokkal előresietett. Mi nem tudtuk miért, de ők pontosan látták a radaron, hogy egyenesen valami hatalmas jármű felé haladunk. Kisvártatva mi is megértettük hova volt ez a nagy sietség, a VMSZ előre ment, hogy felhívják a figyelmünket az utunkban lévő tetemes méretű uszályra, mely így is okozott némi meglepetést.
A Tihanyi csőbe én vittem a hajót, és az előzetes megbeszélésnek megfelelően a könnyebb manőverezhetőség érdekében tudtuk, eljön a pillanat, amikor búcsút intünk a hátszélvitorlának, bár akkor azt hittük csak átmenetileg.
A szoros hozta magát, a szél megerősödött és mi rohantunk a déli bójasor felé, ezért gyorsan le kellett kapni a gennakert. Gennakeres halzolásról szó sem lehetett ilyen szélben.
Ez a manőver teljesen jól sikerült, Máté, Lajos és Ákos lekapták, mint egy zsebkendőt.
Reacher kiteker – elvégre rekordért megyünk – majd jött a halzolás, és ekkor elkövettük a második hibánkat. A halzolást megpróbáltuk egyetlen nagyvitorlával végrehajtani, ami addig ment is, amíg a baum a hajó hossztengelyébe ért. A manőverhez a reachert be kellett tekerni, azonban a megbeszélés ellenére valamiért nem húztuk fel a fockot. Ez azt eredményezte, hogy, a csak a nagyvitorlán ébredő erő, a hajót kezelhetetlenül luvgeerig-é tette. Ezt tetézte még, hogy a halzolás után, a nagyvitorla egy elakadás miatt nem ment ki időben, így azonnal felluvoltunk. Semmi gond, így is lehet halzolni, már csak le kellene ejtenünk, ezek jártak a fejemben, miután láttam, mindenki a hajóban van és épségben.
Lajos: A hajózási útban esés, talpraállás, genakkerlevétel, halzolás belefért 3 percbe. Ezalatt Miki barátunk eldobta hangkészletének 80% –át. Nemcsak a fejében jártak a gondolatok,tudtunkra is adta, hogy ott és akkor mit gondol. Idővel nagyon jól álltunk a nettó vitorlázott idő bőven 2 óra alatt volt.
Miklós: A piruettet követően hamar újra kijött a reacher és mentünk az északi part felé, Csopak irányába. Ezt tudatosan választottuk, mert tartottunk tőle, hogy a Kenese – Akarattya magaspart megemeli a szelet, és rossz lett volna délről, a parttal majdnem párhuzamosan, a gyengébb szélben menni, így inkább a legrövidebb megközelítését választottuk az említett gyengülésnek. Minél jobban merőlegesen megyünk a partvonalra, annál kevesebb időt töltünk a gyenge szélben. Csopak előtt meghalzoltunk, és az északi parttal párhuzamosan ismét mentünk a keleti part irányába, jó szélben és jó szögön.
Ekkor tudtuk, hogy kicsivel több, mint egy óránk van elérni Kenesét, ami már gyengébb szélben is sikerült más hajókkal, szóval, ha nagy grimbusz nincs, meglehet a rekord.
Természetesen a szél kicsit mögénk fordult, így olyan volt, mintha Kenese egy nagyon jól kirakott hátszélszakasz végét jelző bója lenne, egyik takkon sem tudtunk Kenesére menni.
Sebaj, a cél lebegett a szemünk előtt, csak arra figyeltünk, hogy a hajó a lehető leggyorsabban haladjon. Időközben volt több halzolás, de nem történt semmi különös, így említést nem érdemelnek. Hacsak az nem, hogy eddigre már nagyon magabiztosan tudtuk végrehajtani ezt a manővert.
Lajos: A csökkenő szélben a sebesség érdekében szépen két menetben felmentünk teljes méretű grószra.
Miklós: A legnehezebb percek azok voltak, amikor már a kikötő szája felé tartottunk és a gps-en látszott, hogy 3-6 perc van az érkezésig, de a szél folyamatosan gyengül. Már csak 13-16 csomó volt, azonban az időből látszott, hogy egyáltalán nincs veszve semmi. Sőt! Az utolsó méterekre mindenkinek sikerült az izgatottságán úrrá lennie és inkább újra átvettük, hogyan, hova kötünk ki, mik a prioritások és a futó embert bíztattuk, ne kímélje magát.
A kikötőtől délre lévő strand előtt volt az utolsó halzolás, így balcsapáson érkeztünk a kikötő külső mólójára. Reacher beteker, hajóval a partot becéloz, Máté ugrik, Áki elkapja a partot, Lajos ledobja a nagyvitorlát. 2015.11.20. 23 óra 35 perc.
És a csönd….
Ezt leírni nem tudom, aki ment már majdnem 4 órát 15-21 csomós sebességgel, ahol a víz is hangos, a felcsapódó hullámokról nem is beszélve, csak az tudja, milyen ez a csönd. Meg az, aki már borult hajóval. Ott is az egyik pillanatban még harsogás, izgalom, aztán egyszer csak csönd, vagyis inkább a víz bugyogása, amit az ember hall a víz alatt, de mindenképp egy kicsit megdermesztő és hirtelen állapotváltozás…
Máté dolga most az, hogy minél gyorsabban elérjen a kenesei vasútállomásra. Ő fut, rohan, ezt még láttuk, rápillantottunk az órára és már tudtuk, megvan!
Már csak a pontos rekordidő volt a kérdés.
Lajos: A hajót elhúztuk biztonságos kikötőhelyre, addigra érkezett meg Máté, a néhány tagú szurkolóseregünkkel együtt és fülig érő szájjal kiáltotta, 3 óra 19 perc az új rekord, amit a Nelson Flottalízing Flaar 26RR hajó és kis csapatunk tart innentől!
A papírra végül is 23:38-kor került pecsét a vasútállomáson. Az indulás 19:49-kor volt, a befutó pecsételésig eltelt 3 óra 49 perc, de ebből, a szabályok értelmében jóváírnak 30 percet, így jött ki a 3:19-es menetidő.
Miklós: Nagyon jó érzés volt! Lajos ötödik, jómagam harmadik, Ákos és Máté első próbálkozása volt!
Jókedvű beszélgetés közben a hajó leszerelése következett, de cseppet sem fáradtan! Az még várat magára, egyelőre az adrenalin dolgozik a testekben.
Lajos: Itt kell megemlítenünk, hogy a jórészt 25 csomó fölötti szélben, 9 fokos vízben, több mint 3 órán át tartó éjszaki vágtatás során gyakorlatilag semmi kár nem keletkezett, sem a hajóban, sem a vitorlákban. És ez mindannyiunk számára büszkeség!
Nagy köszönet a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának, a Rupert legénységének, Szedlák-Kun Péternek, Soós Istvánnak és Fessler Gábornak a helytállásért, a profi, és bizalmat adó kíséretért. Köszönet a Keszthelyi Yacht Kikötőnek is a vendéglátásért, és hogy elviselték, hogy megszálltuk az éttermüket.
És végül a csapat még egyszer: Varga Lajos, Rauschenberger Miklós, Pécsváradi Ákos, Scharf Máté.
Folytatása biztos következik…
Szöveg: Varga Lajos, Rauschenberger Miklós
Fotók: Cserta Gábor
